VP Pályázati Felhívások

Megjelent a VP2-4.1.1.3-16 szarvasmarhatartó telepek korszerűsítését támogató felhívás

szechenyi 2020A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.


Beadás kezdete: 2016. május 2.
bovebben

Beadási határidő: 2018. május 2.

Megjelent a VP2-4.1.1.1-16 állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívás

szechenyi 2020A Felhívás célja a lófélék, a húshasznosítású galamb, a strucc, az emu, a fürj, a nyúl, a méh és a csincsilla tartásának támogatása.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

Beadás kezdete: 2016. május 6.
bovebben

Beadási határidő: 2018. május 6.

Megjelent a VP2-4.1.1.4-16 juh- és kecsketartó telepek korszerűsítését támogató felhívás

szechenyi 2020A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.


Beadás kezdete: 2016. május 5.bovebben

Beadási határidő: 2018. május 5.

Megjelent a VP2-4.1.1.2-16 baromfitartó telepek korszerűsítését támogató felhívás

szechenyi 2020A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.


Beadás kezdete: 2016. május 4.bovebben

Beadási határidő: 2018. május 4.

Megjelent a VP2-4.1.1.5-16 sertéstartó telepek korszerűsítését támogató felhívás

szechenyi 2020A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Sertéstartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.5-16 kódszámú) Felhívás. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 19 860 millió Ft. Az összeg három fókuszterületi megosztásban áll a támogatást igénylők rendelkezésére. Ennek aránya a következő:

A mezőgazdasági üzemek gazdasági teljesítményének növelése és a szerkezetátalakítás és modernizáció ösztönzése, különös tekintettel a piaci részvétel és orientáció növelésére, valamint a mezőgazdasági diverzifikációra – keretösszege: 10 350 millió Ft.

A generációs megújulás előmozdítása a mezőgazdaságban – keretösszege: 3540 millió Ft.

A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása - keretösszege: 5970 millió Ft.

A Felhívásra azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik megfelelnek a Felhívás dokumentuma 4.1 pontjában részletezett követelményeknek.


Beadás kezdete: 2016. május 3.
bovebben
Beadási határidő: 2018. május 3.

Megjelent VP-5-8.6.2-16 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek

szechenyi 2020A Felhívás indokoltsága és célja: Az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat. Ide kell érteni azokat a beavatkozásokat is, amelyek hatásai nem azonnal, hanem a jövőben várható fahasználatok során tapasztalhatók.

Beadás kezdete: 2016.04.15bovebben

Beadási határidő: 2020. 02.29

Módosult a gyógynövény termesztést támogató felhívás (VP2-4.1.3.3-16)

szechenyi 2020Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Gyógynövény termesztés” című (VP-2-4.1.3.3-16 kódszámú) felhívás. A módosítás a kötelező mellékletként benyújtandó üzleti tervet, valamint a Felhívás 3-as, 6-os és 8-as szakmai mellékletét érinti.

Az üzleti terv módosult táblázatai és a kitöltési útmutató, valamint a változott mellékletek a segédletek mappába feltöltésre kerültek.
bovebben

Módosult Kertészet korszerűsítése – gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak korszerűsítése című felhívás (VP2-4.1.3.4-16)

szechenyi 2020Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kertészet korszerűsítése – gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak korszerűsítése” című (VP5-4.1.3.4-16 kódszámú) felhívás.

A módosítás a kötelező mellékletként benyújtandó üzleti tervet, valamint a Felhívás 3-as, 6-os és 9-es szakmai mellékletét érinti. Az üzleti terv módosult táblázatai, a kitöltési útmutató, az üzleti terv részét képező pénzügyi terv segédlete, valamint a változott mellékletek a segédletek mappába feltöltésre kerültek.

Megjelent továbbá a felhíváshoz tartozó elektronikus felület használatáról és e-kérelem benyújtásáról szóló felhasználói kézikönyv, amely a felhívás dokumentumai között található.
bovebben

Megjelent a VP-4-11.1.-11.2.-15 - Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása

szechenyi 2020A környezet megóvása, a termelők és fogyasztók egészségének védelme érdekében jelen Felhívás célja a biológiai sokféleség fenntartása és növelése, a természetes önszabályozó folyamatok erősítése, a talaj biológiai állapotának védelme és javítása, a növényvédőszerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése, és az élelmiszerbiztonság garantálása.

Beadás kezdete: 2016. január 1.bovebben

Beadási határidő: 2020. december 31.

helyitermek2

htskk logo

gtnylogo

allamkincstar

naturama